Történet, csillagászati háttér

Alan Oken könyvei (Amint fent, úgy lent; Lélekközpontú asztrológia) alapján

Az asztrológia története és csillagászati alapjai.

6000 évvel ezelőtt megfigyelőtornyokból kémlelték az eget, és i.e. 3800-ból olyan agyagtáblácskák maradtak ránk, amelyek meghökkentő pontossággal ábrázolják a Nap és a Hold mozgását. A következő 4500 évben az asztrológusok és asztronómusok a Naprendszer természetét, valamint az égi és földi események közötti kapcsolatot tanulmányozták.

Az asztrológia nagyon ősi tudomány, mely megelőzte az írásos történelmet. Minden kultúrának megvolt a maga asztrológiai rendszere. Az egyiptomiak a suméroktól vettek át egy asztrológiai rendszert, mely aztán a görög kultúrába került át és alkalmazkodott az európai gondolkodáshoz. Így megérthetjük, hogy az ember megismerésének ez az ága egyetemes, mivel minden nemzet hozzátette bölcsességét.

A kezdetektől a tudósok számára természetes volt, hogy kutatásaikhoz az asztrológia tudományát is használják.

Klaudiosz Ptolemaiosz nemcsak 1022 csillag leírását tartalmazó meglepő katalógust állított össze, de ránk hagyta legrégebbi fennmaradt asztrológiai kézikönyvét, a Tetrabibloszt is.

A Föld alakja is sokáig vizsgálódás tárgyát képezte.

Már Arisztotelész is felvetette a Föld gömb alakjának valószínűségét, mivel látta, hogy északra vagy délre utazva változik a csillagok helyzete, továbbá a Holdon is görbének látszik az alakja. I.e. kb. 250 évvel Erathosztenész megmérte a Föld kerületét és átmérőjét, a napsugár délben való, földrajzi helytől függő szögváltozásainak alapján, a nyári napforduló időpontjában. Így a Föld kerületét 25000, átmérőjét 8000 mérföld hosszúnak határozta meg. Mai számítással kerülete 24902 mérföld és átmérője 7917 mérföld. A babonás középkor a Földet ismét "korong alakúvá tette".

A kereszténység által való üldöztetése akadályozta egy ideig az asztrológia fennmaradását, de az iszlám kultúrában tovább fejlődött és kb. a XII-XIII. században kezdett el újra terjedni Európában.

A XVI. században, mely az asztrológia egyik virágkora volt, Kopernikusz, Galilei és Kepler munkássága az emberekben és tudósokban végre eloszlatta a kételyt a Föld alakjával kapcsolatban. Ebben az időben élt Nostradamus és Paracelsus is.

A XVII-XVIII. században félreértelmezték az összes okkult tudományt, melyeket tudatlan babonák váltottak fel. A materialista gondolkodás egyre dominánsabb lett és az asztronómia elvált az asztrológiától.

A huszadik század elején ismét komoly érdeklődés támadt az asztrológia iránt, ám ez inkább az új pszichológiai áramlatoknak volt köszönhető, semmint a csillagászoknak, akik általában szemben álltak azzal a tudománnyal, amelyben saját létük is gyökerezett.

Az asztrológia az ember tudatával fejlődik. 1781-ben felfedezték az Uránuszt, 1846-ban a Neptunuszt, 1930-ban a Plútót. Az Uránusz az ipari és tudományos találmányok és az emberi intuíció "hírnöke". A Neptunusz a filmkészítéshez és a modern pszichológiához kapcsolódik. A Plútó az atomenergia és az emberi kollektív tudattalan "megtestesítője". (bővebben lsd. "bolygók"). Ha megérett az idő és az emberiség rá, akkor bizonyára további bolygókat is megpillanthatunk. (A lélekközpontú asztrológiában szerepel egy még "láthatatlan", de "érezhető" bolygó a Vulkán, melyről a Lélekközpontú asztrológia fejezetben olvashattok)

Felmerülhet a kérdés, hogy ha az asztrológia az emberiséggel fejlődik, akkor miért "Földközpontú", hiszen az is egy elavult középkori teória. A válasz egyszerű. Az asztrológiában a "Földcentrikusság" nem azt jelenti, hogy "körülöttünk forog a világ". Bár tudjuk, hogy a naprendszer heliocentrikus, de mi a Föld bolygón élünk és itt érnek minket a többi égitestről érkező "sugárzások". (Ha a Marson laknánk, akkor az ahhoz viszonyuló bolygómozgásokat vennénk figyelembe, mert ott hatnának ránk.)

"Az asztrológia nem más, mint csillagászat, melyet lehoztak a Földre, hogy az emberi dolgokra alkalmazzák." (Ralph Wqldo Emerson)

Az asztrológia a metafizika törvényeivel áll kapcsolatban, de az asztrológiai munka nagy része a csillagászok által feltárt törvényeken alapul.

Az asztrológus elsősorban a legközelebbi bolygókat és csillagokat (állócsillagok) veszi figyelembe a képlet értelmezésekor. Mivel életünk a Naprendszeren belül való elhelyezkedésünknek köszönhető, ezt tekintjük mérvadónak. Ezen belül fontos foglalkozni a Föld nyolc alapvető mozgásával is.

Elsőrendű a Föld tengely körüli forgása, mely a nappalok és éjszakák váltakozásáért felelős, valamint a Nap körüli keringése, mely az évszakváltásokat, éghajlatváltozásokat okozza. Ezek igen meghatározóak a földi életre nézve. A Föld tengelyének 23,5 fokos dőlésszöge miatt a Nap sugarai más-más szögben érik felszínét azonos ponton az év különböző szakaszaiban, ezért beszélhetünk téli (kb. december 21) és nyári (kb. június 21) napfordulókról.

A Föld harmadik mozgása, a precesszió különösen érdekes az asztrológia és csillagászat szempontjából. A precessziót a Földnek a Naphoz és Holdhoz való viszonya határozza meg. A Föld kicsit lapos, mandarin alakja miatt úgy forog, mint egy búgócsiga a Nap és Hold gravitációs ereje miatt. Így tengelye minden évben 5 fokmásodpercet halad visszafelé, vagyis 26 000 év alatt (Nagy Év) tesz egy kört. Ezalatt a sarkcsillag négyszer változik. I. e. 3000-ben az Alpha Draconis volt a sarkcsillag, 7500-ban Alpha Cephei, 14 000-ben a Vega lesz és 28 000-ben ismét a jelenlegi sarkcsillagot láthatják az emberek.

A további öt mozgás közül még háromnak van jelentősége, hatása az életünkre nézve. Az egyik a Nap mozgása a tengelye körül és a világűrben, melyet az egész naprendszer, így a Föld is kénytelen követni. A Nap a helyi csillagcsoportjával halad a Herkules csillagkép felé másodpercenként 12 mérföld sebességgel. Van egy másik mozgása is a világegyetem központja körül, mely 200 millió földévvel egyenlő. Ezt 150 mérföld/másodperc sebességgel teszi (a Föld 18,5 mérföld/másodperc körsebességgel mozog). A Tejútrendszer és szomszédai 360 000 mérföld/óra sebességgel haladnak a Vadászó Kutya csillagkép felé (Edward K. Conklin számítása szerint)